Zöld otthonokból zöld várost! - ÖKO CITY a Construmán

2014.05.11 20:27

 

    Április első hetében, a Construma szakkiállításon megrendezésre került az ÖKO CITY kiállítás is, az ÉVOSZ-MAKÉSZ, a HuGBC és az Energiabarát Kft. rendezésében, az NFM, a BM Építésügyi Főosztály és az ÉMI Nonprofit Kft. védnökségével. 
   35 kiállító, több, mint 80 előadás, a legújabb technológiák bemutatása a fenntarthatóság és az energiahatékonyság jegyében.
 
    A klímaváltozás ma már tény, ehhez alkalmazkodnunk kell, és fontos törekednünk a további káros hatások csökkentésére, ennek része az épületek minél zöldebb korszerűsítése is. Az ÖKO-CITY idén a kiállításon túl egy olyan fórumot nyújtott a közönségnek, ahol több különböző oldalról közelíthették meg ezt a témát, és minden célcsoport megtalálhatta a neki hasznos háttérinformációkat, know-how-t. Így a város, jövő, közösség, stratégia és család címszavak alatt elhangzó előadások együtt adtak egy rálátást erre az összetett problémára.
    A stratégiai napon az Európai Unió épület-energiahatékonysági politikája, az eddig a régióban elért eredményei és a jövőbeli elképzelések tükrében bemutatták a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia megújított tervezetét, melyben a klímaváltozáshoz szükséges alkalmazkodás és a megelőzés feladatait jelölte ki az államvezetés. Az általános stratégiai kérdések után a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiával, a panelprogramok eddigi tapasztalatainak értékelésével, a fejlesztések finanszírozásával és a teljesítésigazolásokkal kapcsolatos kérdésekkel lett teljessé a program.
    Még mindig a szakmai közönségnek szóltak inkább, de mindenki számára nyitottak voltak (előzetes regisztrációt követően) a város kategóriában elhangzó előadások. Beszámoltak az ÉCA (Épületenergetikai Civil Akadémia) első kurzusának tapasztalatairól: ez a közszolgálatban dolgozók és mindenekelőtt a települési önkormányzatok dolgozói, az intézményi és igazgatási döntéshozók műszaki-, jogi- és közpolitikai képzését célzó program, melyhez a tudásanyagot a fenntarthatóság, építésgazdaság és energiahatékony eljárások témájában tudományos felsőoktatási, civil szervezeti és iparági piaci szereplők bevonásával készítették el.   A városi energiahatékonyság jegyében a település-szintű rezsicsökkentés lehetőségeit, az integrált városfejlesztést taglalták a szakemberek, és jó példájával bemutatkozott Martfű és Oroszlány, valamint egy városrevitalizációs workshop keretében Pécs került górcső alá.
 
    
    A hétvégén zajló családi napokon és a pénteki közösségi előadásokon kifejezetten a lakossággal kívánták megismertetni az energiahatékonyságról szóló új jogszabályokat és természetesen a társasházak, családi házak, lakások környezettudatos felújításához, építéséhez szükséges alapvető tudnivalókat, lehetőségeket. A társasházak által benyújtható pályázatokról és azok eredményességéről, a finanszírozási lehetőségekről is szó esett, illetve a konkrét megvalósítás elemeiről: a hőszigetelő rendszerekről, a nyílászárókról, a fűtési- és szellőztetési megoldásokról (hővisszanyerés lehetősége, párazárás szükségessége), az elektromos hálózatról, a lakások hővédelméről és a napelemes energiatermelésről, a fenntartható vízkezelésről, készházakról és aktívházakról.
 
    A szervezők jó példát is akartak mutatni azzal, hogy a kiállítótérben felépítettek egy 50 m2-es, közel nulla energiaigényű épületet, a kiállítók termékeiből, többféle szerkezeti megoldást bemutatva. A legkorszerűbb építési termékeket és technológiákat így érzékletesen, interaktív módon tapasztalhatták meg a látogatók. Az interaktivitást segítette, hogy a standon jogszabályalkotók, hatóságok, építészek, gépészek, gyártók, kivitelezők, finanszírozási modelleket bemutató szakemberek, valamint civil szervezetek képviselői is válaszoltak az érdeklődők kérdéseire, és tájékoztattak arról, hogy gondos tervezéssel, megfelelő anyagválasztással, költségoptimalizálással már ma is megvalósítható az, ami néhány év múlva kötelező lesz építésnél és felújításnál.
 
    Kötelező?! Kapja fel a fejét a magyar állampolgár, és aggódni kezd azért, hogy megint a zsebébe kell nyúlnia...
    Igen, kötelező, de lássuk, pontosan miről is van szó:
 
    Jó tudni, hogy 2008-tól valamennyi épületet a költségoptimalizált követelményeknek megfelelően kell kialakítani, és 2019-től a középületeket, 2021-től pedig minden új épületet közel 0% energiaszinten kell kivitelezni! A 0%-os energiaigényű épületek energiafelhasználásának 25%-át megújuló forrásból kell fedezni!
    A legoptimálisabb energetikai rendszerek kidolgozására a BM támogatásával számos kutatás készült, ezek alapján felülvizsgálták Magyarország energetikai szabályozását, és megszületett a jogszabálymódosítás, melynek lényege a költségoptimalizálás és a hozzá igazodó követelményrendszer, és a megvalósuláshoz kapcsolódó pályázati források szükségességének elismerése.
    Az e-epites.hu-n A gazdaságos felújítás címmel letölthető a kutatási eredmények és a legjobb műszaki megoldások összefoglalója - és ebbe annak is érdemes beleolvasni, aki még nem tervezi ingatlanja korszerűsítését, hiszen a BM kiadványában a jelenlegi épületek jellemzőiről is olvashatunk, tehát felmérhetjük, hogy saját ingatlanunk hol helyezkedik el, különböző szempontok szerint, az energiahatékonysági skálán, illetve apró, hétköznapi változtatásokkal hogyan tehetünk mégis a javulásért. Praktikus-e például a fűtőtestek bekötése a lakásunkban, és ha igen, akkor egy hőtükör alkalmazásával segíthetjük-e, hogy a fűtőtest minket melengessen és ne a falainkat? Vagy a tetőtér aktuális állapota megfelel-e arra, hogy később lakóteret alakítsunk ki benne? Olvashatunk a hőszigetelésekről, a fűtési rendszerekről, a szellőzésről és a nyílászárókról, konkrét kivitelezési ajánlásokkal és költségbecslésekkel, hogy ha akarjuk, már ma elkezdhessük tervezni az átalakításokat. Hogy egyszeri korszerűsítést, vagy fokozatos, többlépcsős felesztést érdemes végeznünk? - ehhez is kapunk támpontokat, és végigvezet a tanulmány a megvalósítás egyes fázisain is, a felméréstől az engedélyeztetésen keresztül a szerződésig, kivitelezésig. Felhívja a figyelmünket néhány dologra, amire a kivitelezés során ügyelni kell, ha nem akarunk balekok lenni - és ennek lássuk be, manapság van realitása: tippet ad például az árajánlatok kérésének módjára is! Szó van benne a közeljövőben hatályba lépő jogszabályi változásokról is, és arról, hogy ezeknek a fényében miért és főleg mikor érdemes a korszerűsítésbe belefogni.
    Kis kitérő: én személy szerint már kíváncsi voltam rá, hogy a zöld tetőket, azaz a tető zöld növényekkel beültetését hogyan lehet kivitelezni, és meglepetésemre ezt is megtaláltam vázlatosan a tanulmányban!
 
    

    Ezzel a kis szemelvénnyel vissza is térek a Construma ÖKO-CITY programjára, ugyanis a jövő témakörben egyetemi napot is tartottak, a HuGBC (Hungarian Green Building Council) konferenciáján egy asztalhoz ültették az ország hat építészképző egyetemi karát, ahol a fiatal, inspirált kutatók "túlléptek a "mainstream" irányzatok képviseletén és jövőbemutató módszertani, kutatási, tervezési területeket tártak fel."/idézet az építészfórum cikkéből/ A várostervezésben az előző évszázadok hibás gyakorlata után fontos, hogy megértsük és érzékenyen reagáljunk a környezetünkre, az éghajlati, domborzati, társadalmi jellegzetességekre. A sűrűn beépített városrészek, illetve a műemlék épületek energetikai elemzésével, a házak tipusokba sorolásával, az építészetben használt környezettudatos minősítő rendszerek továbbfejlesztésével, a városlakók energiafelhasználásának nyomonkövetésével végig a "városszövet" mentén sokkal tudatosabban és eredményesebben zöldíthetjük ki nagyvárosainkat, a várost egy rendszerként kezelő tervezéssel a mikroklíma és így az életminőség is jelentősen javítható lenne!

    A fenntartható építészet társadalmi vonatkozásának szép példái a BME Középülettervezési Tanszéke által szervezett építésztáborok, amelynek keretében megvalósulhatott pl. a perbáli gyermekotthon felújítása is, konyhakerttel, kukoricagóréval (éléskamrával) és ezzel megvalósulhatott az összefogás, a közösségépítés, mert a gyerekek később a terményekből ajándékoztak is!

    A Solar Decathlon USA-ról, és Madridból hazatérő egyetemi versenycsapatok beszámolója, valamint a győri Széchenyi István Egyetem Mild Home-ECO Green Village pályázatának összefoglalója már a high-tech szemléletet képviselte, ahogy az épületet természeti rendszerként kezelő energiatudatos designnal foglalkozó előadók is. Az adott helyhez optimálisan alkalmazkodó, "okos" ház tervezésekor nagy jelentősége van a környezeti jellemzők mérhetővé tételének. Pl. a napsugárzás mértékének, a hővezetési, hőveszteségi jellemzőknek adatbázisba rendezésével és az épület azonos igényszintű zónákra osztásával már a tervezés kezdeti fázisában szimulálható az épület későbbi energiafelhasználása.

    A fiatal építészek felhívták a figyelmet a lakásbelsők egészséges kialakításának fontosságára is, az elektromágneses sugárzás és az építőanyagokban alkalmazott mesterséges higítók, adalékanyagok káros voltára, amely a soft-tech megoldásokkal kiküszöbölhető lenne.

 

    Végül, de nem utolsósorban a kiállítás szervezői megalkották az Öko City pecsétet, a környezettudatosság és a fenntarthatóság jelképeként. Az Öko City kiállítóit jutalmazták ezzel a pecséttel, hogy a vásárlók lássák, ezek a termékek már ezt az irányt képviselik.
    A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a hazai építési piac régóta tartó zsugorodása megállt. A növekvő építési igények kielégítésénél jelentős versenyelőnnyel indulnak azok a vállalkozások, amelyek a környezettudatosságot már most is széles körben érvényesítik. 
 

Téma: Zöld otthonokból zöld várost! - ÖKO CITY a Construmán

Nincs hozzászólás.

Keresés